A Szklerózis Multiplex betegség visszafordítható
A Szklerózis Multiplex betegség visszafordítható

A Szklerózis Multiplex betegség visszafordítható
Ann Sawyer ( egyetemi tanár. Egyszer azt vette észre, hogy totálisan kiégett, nagyon fáradt, és mozgása rendezetlen volt. Elment orvoshoz, ahol megállapították a Szklerózis multiplexet.
A nyugati orvoslás gyógyíthatalanná bélyegezte,de ő nem tudta feladni, teljes bedobással, küzdött a betegség ellen. Ahogyan vissza gondolt elmúlt éveire, felvillant előtte, hogy az utolsó 10 év alatt, több figyelmeztető tünet jelent meg, amit nem akart észre venni. Egy energikus, mindent megoldó 3 gyerekes anya,aki azt gondolta, hogy ereje, ideje kifogyhatatlan.
Egyszer munkából haza-felé jövet, egy lépcsőn ment lefelé, és nem érezte a lábait, nem tudott lépni, nem engedelmeskedtek. Legurult a lépcsőn, majd feláll és azt mondta nincs semmi baj. Beűlt autójába és haza hajtott. Otthon észre vette, hogy az egész baloldala le van horzsolva a válltól a bokájáig. De erről sem akart tudomást venni. Mésnap ismét dolgozni ment.
Állapota rohamosan romlani kezdett
Két hét után állapota rohamosan romlani kezdett. Hamarosan mindkét karjában érezte a bénulást, kimerűlt, a délutánokat alvással töltötte. Újabb kivizsgálásra ment, ahol megállapították, hogy többszörös sérülés van a gerinckorongokon, és gerincsérv. Az orvos kimondta a rettenetes diagnózist ” szklerozis multiplex”, ami az idegek védőburkát pusztítja el. Nem tudott tehetetlenűl beletörődni, és azt mondta : “nem hagyom, hogy legyőzzön a betegség”. Bevetette magát a könyvek birodalmába és mindent kiolvasott amit csak írtak a Szklerozis multiplexről.
A sok könyv közül csak egyet talált, amit Judy Graham írt a “hogyan segíthetünk magunkon a szklerózis multiplex betegségben”, aki szintén ebben a betegségben szenvedett. Írt arról, hogy mennyire összefügg a táplálkozás a szklerózis multiplexel,hogy van egy diéta amivel ezt a betegséget kordába lehet tartani. Dr Roy Swank diétájával ,ahol kitér arra,hogy 15 gr telített zsírsavnál (szoba hőmérsékleten szilárdan maradnak) többet ne vigyünk be naponta a szervezetünkbe. A vöröshúsok elhagyása, legalább 1 évre jót tesz.
Judy Grahams :https://www.msdietlife.com/judy-grahams-ms-diet-story
Dr Roy Swank:https://www.medicalnewstoday.com/articles/318665.php
Dr Roy Swank diétája nem tért ki a tejtermékek elhagyására, de Ann úgy döntött, nem fogyasztja őket. 1 hónap után már jelentős javulást észlelt egészségi állapotában.
Az a kérdés fordult meg fejében, hogy vajon van e összefüggés a szklerózis multiplex és az étel allergia között…
Talált egy cikket amit Emery Eston írt arról, hogy milyen ételek állnak összefüggésben ezzel a betegséggel. Ezeket az élelmiszereket tette tiltó listára:
Búza
Tojás
Hüvelyesek
Élesztő
Tejtermékek
Vöröshús
Ann csirke, hal, friss zöldségek, és glutén mentes gabonákra (quina, rizs, zab stb) alapozta a diétáját. És egyre jobban lett.
Amikor teste elkezdett reagálni a diétára Ann elkezdett fizikai edzést is beiktatni napirendjébe.
Egészségi állapota egyre javult
Amikor már tényleg jól érezte magát, eldöntötte, hogy még ossza a jó hírt az emberekkel. Egy könyvet írt a saját diétájáról, ami 2007- ben jelent meg.
Ereje nem csak vissza tért, de felülmúlta minden várakozását. Amikor már azt gondolta, hogy befejezte kapcsolatát a szklerózis multiplex el, tőrtént valami. Lánya Spanyolországban tartózkodott, amikor felhívtam Annet, hogy valami nincs rendben nála.
Azonnal repülőre űlt és Barcelonába sietett. Amikor még látta, hogy lánya falba kapaszkodva közeledett majd megszakadt a szíve. Azonnal bevetette saját diétáját még mielőtt lánya egészségi állapota rosszabbra fordúlt volna. Segített.
Ann Sawyer üzenete: Ne aggódjanak azok akiknél szklerózis multiplexet állapították meg, a betegség visszafordítható.
Forrás:Kattints a linkre Judy Graham
Köszönöm ,hogy itt jártál,oszd meg ismerőseiddel 🙂