Az olajos magvak hatása a sejtekre

Az olajos magvak hatása a sejtekre
Dr. Wiebke Schlörmann elmondta, hogy korábban már felmerült, hogy a magvak pozitív hatással vannak a szív és az érrendszer egészségére, valamint az elhízás, illetve a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását is segíthetnek megelőzni, ugyanakkor akadt néhány olyan tanulmány is, amely arra engedett következtetni, hogy a vastagbélrák kialakulása ellen is lehet némi védő hatása a magvak rendszeres fogyasztásának.
A Molecular Carcinogenesis nevű lapban megjelent tanulmányban egy, a közelmúltban készült tanulmány eredményeit mutatják be, amelyekből kirajzolódik, hogy milyen molekuláris mechanizmusok állnak a védő hatás mögött.
A tanulmány szerint a magvaknak többek között azért van pozitív hatása az egészségre, mert aktiválja a szervezet saját védekező mechanizmusát a reaktív oxigén szabadgyökök „hatástalanítására”. Az ilyen molekulák – amelyek többek között ultraibolya sugárzás, illetve többféle vegyület hatására, vagy különböző ételek feldolgozásakor keletkeznek – például a DNS sérüléséhez, és így a rák kialakulásához vezethetnek.
A magvakat „mesterségesen emésztették” tesztcsövek segítségével, és végül elemezték ennek „végtermékeit”, illetve ezek hatását a sejtekre. Megfigyelték, hogy bizonyos védő hatású enzimek estében növekedés következett be azokban a sejtekben, amelyeket az „emésztés” végén kapott anyagokkal kezelték. Emellett az úgynevezett programozott sejthalál folyamatát is elősegítették az emésztés során keletkezett anyagok.Schlörmann szerint a szervezetünk egy sor védő mechanizmussal képes ártalmatlanítani ezeket a reaktív oxigén szabadgyököket, és a jénai egyetem táplálkozástudományi szakértői szerint a magvak és a bennük található anyagok éppen az ilyen mechanizmusok stimulálásában játszhatnak szerepet.
És egy bónusz:
Édes üröm a tüdőrák ellen
A “Life Science” magazin publikálta először az artemisininről azt, hogy az “édes üröm”- azaz az “Artemisia annua” származék, amit a kínai orvoslás már régóta használ- a tüdőrák sejtek nem kevesebb, mint 98%-át megöli mintegy 16 óra alatt. A gyógynövény önmagában a tüdőrák sejtek számát akár 28%-al csökkenti, de vassal együtt használva az “Artemisia annua”teljesen “törli” a rákot szervezetünkből és ahogy kísérlet mutatta, ez a növény e mellett az egészséges tüdősejtekre nem volt hatással. Az artemisinin szelektíven támadta a “rossz”, vasat tartalmazó sejteket, és a “jó”, egészséges sejteket érintetlenül hagyta.
Upssss még egy bónusz
A rák felborítja a szervezet biológiai óráját
A berlini Charité Orvosi Egyetem kutatóinak egereken végzett kísérletei azt sugallják, hogy a biológiai óra is szerepet játszik a rák kialakulásában, a biológiai óra helyreállítása pedig segíthet a rák legyőzésében.A sejtek a sejtosztódás során a biológiai órához képest egy másfajta ütemtervet – úgynevezett sejtciklust – követnek, de ennek is megvan a maga ritmusa. A rák a legtöbb esetben a sejtciklus folyamatát is tönkreteszi vagy hiperaktívvá teszi, amitől lehetővé válik a tumorsejtek kontrollálatlan elburjánzása.Amikor a kutatók az úgy nevezett RAS fehérjét – amely az emberi daganatok nagyjából egynegyedénél rosszul aktivizálódik –, valamint két olyan fehérjét vizsgáltak (INK4A és ARF), melyek képesek a rákot elnyomni, felfedezték a szervezet biológiai órája és a sejtciklusok közötti kapcsolatot. Kimutatták, hogy a RAS fehérje, amely a sejtciklust irányítja, egyúttal hatást gyakorol a szervezet cirkadián ritmusának szabályozására is.