Jönnek a metropoliszok, ahol pár év múlva már hegyi levegőt szívhatunk

szerző: Lévai András
2050-re a világ népességének kétharmada él majd városokban, ezért az épületek energiahatékonysága döntő fontosságú lesz.
Jelenleg az épületekben fogy el a világon felhasznált energia 32 százaléka, s ott keletkezik az emberi tevékenység okozta szén-dioxid-kibocsátás negyede. Viszont az épületek azok, ahol a legolcsóbban lehet jelentős hatékonyságnövekedést elérni. Világszerte sok város tűz ki látványos fenntarthatósági célokat, a World Research Institute (WRI) ezek közül hetet tartott kiemelésre méltónak.
Bogotá – takarékosan
A WRI 2016-ban hirdette meg az épülethatékonyság-növelési programját (BEA). Ennek egyik helyszíne a kolumbiai főváros, Bogotá. Az évszázad közepéig az előrejelzések szerint 18 millió kolumbiai költözik majd városokba.
A dél-amerikai ország már most megkezdte a földhasználat optimalizálását és az energiahatékonyság növelését. A cél, hogy a lehető legkisebb mértékben növekedjen Bogotá területe, és minimalizálják az energiafogyasztást. Most készül a következő 12 évre szóló fejlesztési terv, s ennek egyik fő célja, hogy az új épületekben fajlagosan 32 százalékkal mérsékeljék a szén-dioxid-kibocsátást.
Több olyan épület áll már, amely megfelel a követelményeknek. A négy toronyból álló Elementos központban újrahasznosított anyagokat használtak, és napelemtáblákkal, zöldtetővel és más egyéb fenntartható megoldásokkal érték el azt, hogy a száz százalékban természetes módon szellőztetett házban, a hasonló épületekhez mérve 67 százalékkal kevesebb vizet és 48 százalékkal kevesebb elektromos energiát használnak el. Az Elementos szomszédságában áll a T7/T8 torony, amelyben a hagyományos irodaházakhoz képest 15 százalékos energia- és 38 százalékos vízmegtakarítást érnek el, s a felhasznált építőanyagok 28 százaléka újrahasznosított volt. A bogotái városi kormányzat a történelmi épületek renoválásánál is figyelembe veszi a fenntarthatósági szempontokat, s külön programot indított az ökoturizmus fejlesztésére.
Semleges Boston
Az USA keleti partján fekvő város a folytatódó népességnövekedés ellenére 2050-re teljes mértékben karbonsemlegessé kíván válni, ezért félszáz olyan épületet húznak fel néhány éven belül a városban, amely megfelel a legmagasabb fenntarthatósági építési szabványnak, a LEED-nek (Leadership in Energy and Environmental Design). Boston az USA leginkább energiahatékony városa, s Massachusetts állam az, ahol a legtöbb, LEED-beruházást tartják számon, 130-at.
Az is a fenntarthatóságot szolgálja, hogy Bostont felkészítik a jövőben várható tengerszint-emelkedésre, ezért új partvédelmi rendszert építenek ki. A vízpart egy részén egyidejűleg fás területeket hoznak létre, s ezeket meghagyják ártérnek. A köz- és magánépületek renoválásakor az energiahatékonyságot tartják szem előtt, a városi közkönyvtárat például úgy újították fel, hogy jól szigetelt, extra fényáteresztő képességűre cserélték a korábbi sötét ablaküvegeket, így az épület jó részét természetes fénnyel világítják meg, miközben a világításhoz már csak LED-lámpákat használnak. A középületekben átalakították a légkondicionáló rendszereket is, s az új berendezések jóval kevesebb energiát fogyasztanak.
Oslo – passzívházak
Az évente tízezer új betelepülővel bővülő norvég főváros már most is a világ egyik leginkább fenntartható városa, ám a vezetői nem állnak le: a városban épített új házaknál már nem a zéró kibocsátás a szabvány, hanem a kötelező energiatermelés. Oslo 2030-ra karbonsemleges lesz, a kibocsátási adatokat a város több helyén mérik, a városi nyugdíjalap pedig zöldberuházásokba fekteti a befizetett pénzt. Ahogy a többi norvég településen, a fővárosban is kedvezményeket – adócsökkentést, szabad buszsávhasználatot, úthasználatidíj-mentességet – kapnak az elektromos autók, de hosszabb távon az a cél, hogy a belvárost teljes mértékben autómentessé tegyék.
A tíz évre szóló Future Built című program keretében 2020-ig legalább ötven olyan új épületnek kell elkészülnie, amelynek karbon lábnyoma a hagyományos épületekének legfeljebb az ötven százaléka. A tervet valószínűleg túlteljesítik, tavasszal adták át a 48. ilyen házat. A program nemcsak az energiafelhasználásra koncentrál, hanem arra is, hogy ezek az épületek könnyen megközelíthetők legyenek tömegközlekedéssel vagy kerékpárral. Ahogy közeledik 2020, úgy szigorodnak a feltételek, most már csak energiatermelő épületeket lehet felhúzni. Az egykori ipari körzetet, a Vulkan kerületet revitalizálták, az energiafelhasználást pedig napkollektorokkal, a körzetben található melegvízforrásból származó forró vízzel, valamint hővisszanyeréssel csökkentik.
London – parkváros
A brit főváros Bogotához hasonlóan 2050-re tűzte ki a karbonsemlegességet, ám közben az első nemzeti „parkvárossá” kíván válni. 2025-re 60 százalékkal akarják visszafogni a szén-dioxid-kibocsátást, a város területének már negyven százalékát alkotják a parkos körzetek, s csak a belvárosban már több mint hétszáz zöld tető termel oxigént. Londonban – ahol 2003-ban már adóval sújtották a belvárosban az autós behajtást, a világ egyik leghatékonyabb tömegközlekedési hálózatát hozták létre.
Az új épületek is a fenntarthatóság szellemében épülnek: az egyik kórház, a Maggie’s Centre Barts egész területét termé-szetes fény világítja be. Londonban épült fel a világ leginkább fenntartható irodaépülete, az új Bloomberg főhadiszállás. A „lélegző” falak az időjárástól függően nyílnak vagy zárulnak, így kevesebb mesterséges fűtésre és szellőztetésre van szükség, s az épület 35–40 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint a hagyományos irodák.
Melegedő Fokváros
A 6,5 millió embernek otthont adó Nyugat-Fokváros tartományban már érezhetőek az éghajlatváltozás kedvezőtlen következményei, a súlyos ivóvízhiány, a gyilkos aszályok, a viharok okozta áramkimaradások, a növekvő élelmiszerárak. Fokváros több kerületében kezdődtek a fenntarthatóságot szem előtt tartó fejlesztések; a legjelentősebb a vízparti beruházás, ahol 300 hektáros területen újítják meg a várost.
Ott nyílt meg a gabonasilóból átalakított Zeitz képzőművészeti múzeum, illetve a Radisson RED szálloda, ahol tengervízzel oldják meg a hűtést, s természetes fénnyel a világítást. Az egész tengerparti területen okosmérőkkel ellenőrzik a víz- és áramfogyasztást.
Megújuló Melbourne
Az ausztrál városban már 2003-ban meghirdették célként a nulla nettó szén-dioxid-kibocsátást, s 2020-at tűzték ki határidőként. A több felmérésben is a világ legélhetőbb városaként említett városban az épületek adják a szén-dioxid-kibocsátás 78 százalékát. A városvezetés úgy döntött, hogy valamennyi középületet renoválják és energiahatékonnyá alakítják át.
Míg az 1200 Building című program keretében a középületeket újították meg, az irodaházakra a CitySwitch, a lakóépületekre pedig a Smart Block című átalakítást hirdették meg. Ezek részeként a tulaj-dono-sokat pénz-ügyi és egyéb kedvezményekkel igyekeznek rávenni a cselekvésre. 2010 óta közel hatszáz irodaház újult meg.
Seattle növekedőben
A gyors népességnövekedés ellenére az USA északnyugati részén, a Csendes-óceán partján fekvő Seattle is karbonsemlegessé kíván válni 2050-re. A 2008-ban mért szén-dioxid-kibocsátási csúcsot a város 2030-ra 58 százalékkal kívánja csökkenteni, amit első-sorban a közlekedésből, illetve az épületekből származó emisszió mérséklésével akar elérni.
A tömegközlekedés fejlesztésével és a kisebb fogyasztású járművek terjedésével eddig 12 százalékkal csökkent a károsanyag-kibocsátás, s közben hatékonyabbá vált a hulladékkezelés is: a szelektív gyűjtés általánossá tételének köszönhetően 14 százalékkal esett a szeméttelepekre érkező hulladék mennyisége. Seattle-ben arra is figyelnek, hogy az alacsony jövedelműek se maradjanak ki a változásból: a város pénzzel segítette a csonka, illetve a sokgyermekes családok otthonainak renoválását. Közben bővül a megújuló forrásokból származó energia mennyisége is: 2013-ban 5, jelenleg pedig 9 százalék a megújulók részesedése.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag! A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag
„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs – Támogató Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra! A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra! Pártoló Tagság Támogatás HVG-előfizetés
Az autisták elhivatottak és megvesztegethetetlenek, nem csoda, ha kapkodnak értük
Birkafelvonulás Madridban
Kisvasútmánia: a Börzsöny érintetlen részét is átszelné egy
A lakástakarékot ugyan beszántották, de itt van nekünk 5 kiváló mém
Játszótéren szaladgáló patkányokra panaszkodnak a IX. kerületi lakók
Halálos motorbaleset volt a XVIII. kerületben