A titokzatos Tibet: volt, hogy esőerdő terebélyesedett a közepén

szerző: MTI
Negyvenmillió évvel ezelőtt esőerdő terült el a mai Tibet középső részén – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport a délnyugat-kínai Tibeti Autonóm Területen talált megkövesedett gyanta alapján.
A Nancsingi Geológiai és Paleontológiai Intézet munkatársaként dolgozó Vang Po szerint a tibeti Lunpola-medencében felfedezett borostyánkő az ázsiai esőerdőkben honos Dipterocarpus fanemzetség ősi képviselőitől származik. Ennek alapján a kutatók arra jutottak, hogy a mai Tibet területe teljesen más földrajzi adottságokkal rendelkezett több mint 40 millió évvel ezelőtt, mint napjainkban.
A korábbi kutatások és rétegtani (biosztratigráfiai) tanulmányok eredményeit is figyelembe véve a szakemberek úgy vélik, hogy a mai Tibet területének középső részén egykor trópusi, vagy szubtrópusi esőerdő terült el 1300 méteres tengerszint feletti magasság alatt. A szakemberek a Palaeoworld című tudományos folyóiratban publikálták eredményeiket.
A Tibeti-fennsíkon nagyjából 25 millió évvel ezelőtt bekövetkezett kiemelkedéssel azonban a száraz és hideg időjárási viszonyokhoz alkalmazkodni képes növények – fenyő- és ciprusfák – kezdtek fokozatosan kifejlődni a térségben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának tudományos témákkal is foglalkozó Facebook-oldalát.
Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag! A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag
„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs – Támogató Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra! A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra! Pártoló Tagság Támogatás HVG-előfizetés
Halálos motorbaleset volt a XVIII. kerületben
Szombat hajnalban elindultunk a Merkúrhoz
Megint ukránozik és határontúlizik a DK
A Fidesz importálna 80 ezer EP-voksot, és legalizálná a szavazatvásárlást a polgármestereknek
Az első hajléktalan elítélése után Gödöllő polgármestere kéri, ne adjanak nekik enni
Ez történt: kiadták Stephen Hawking utolsó üzenetét – Istenről is szól