Miért emberségeseb az állatok levágása az iszlámban előírtak szerint

Belgium déli régiója konkrétan az olyan hús forgalmazását tiltja be 2019
szeptemberétől, ami olyan állatból származik, amit a vágóhídon nem
kábítottak el .Az iszlám halal és a zsidó kóser rituáléknak is része, hogy a
feldolgozandó állatnak elvágják a torkát és kifolyatják a vérét. Ezt
állatvédő szervezetek régóta ellenzik, ugyanis szerintük humánusabb
elkábítani az állatokat a feldolgozásuk előtt.
Az állatvédőknek jobban kellene tájékozódniuk .
Két tudós, professzor Schulze és Dr Hazem a Hannoveri Egyetemen végzett egy kísérletet, hogy bebizonyítsa az iszlám módszer lenyűgöző, az úgynevezett „humánus levágás módszer”-rel ellentétben.. Egy műtéti beavatkozás során több elektródát ültettek az állatok koponyájának különböző pontjain.
Egyes állatokat azután levágtak (Halal,muszlim vágás szerint)egy gyors, mély vágással egy nagyon éles késsel a nyaknál, amely megszakítja a vénák ,a nyaki artériát mindkét oldalon, valamint a légcső és a nyelőcső (iszlám módszer).
Más állatokat pedig altatásos módszerrel . A kísérlet során a elektroenkefalográf (EEG) amely a fájdalmat méri,és az elektrokardiogram (EKG)mely a szív dobogást (félelem ) méri .Hogy kimutassák milyen állapotban van az agy és a szív állatotoknál.
Az eredmények a következők voltak:
Az iszlám módszer:
Az első három másodpercben , az EEG-n nincs változás, ami azt jelzi, hogy az állat nem érez fájdalmat a metszés alatt vagy közvetlenül, eszméletvesztés. Ez annak köszönhető, hogy nagy mennyiségű vér áramlik ki a szervezetből.
Hat másodperc után az EEG nulla szintet mutatott,vagyis fájdalom nélküli.
Mivel az agy (EEG) nullára csökkent ,de a szíve még mindig dobog, és az erős rángatózó test (reflexszerűen a gerincvelő) vezetői maximális vért pumpál ki a szervezetből.
Házaknál történő állat levágása során még arra is ügyelnek ,hogy az állat ne lássa meg a kést ( a bárány nagy fülét a szemére hajtják),ne legyen félelem benne,mert az is okoz vér megrekedést az állat húsában,és természetesen az állatok lelki állapota sem másodlagos.
Altatással:
1. Az állatok láthatóan eszméletlen állapotba kerülnek a kábítás után, de az EEG kimutatta kábítás után az azonnali heves fájdalmat.
2. Az állat szíve rettenetesen elkezdett dobogni, amely azt jelenti ,hogy a levágás alkalmával sok vér marad a húsban.
Ez a kísérlet megmutatta , hogy a „humán levágás ” nem humánus.
Az állatoknak az altatással való levágása során nagy fájdalmat kell elviselniük.
Nem beszélve arról ,hogy a vér fogyasztása minden szent könyv által tiltott.
edd meg a lelket a hússal együtt?? (Mózes V. könyve 12. fejezet 23. vers)
??A Tóra:„Ne edd a vért mert az a lélek” tilalmára. Eszerint a lélek
„beleköltözik”a vérbe s mivel a vér minden porcikánkba eljut, ezáltal a
lélek, az éltető erő is.
A Szent Korán : „Hanem megtiltotta (Ő) nektek a tetemet, vért, disznóhúst, s mindazt, mi nem …
A Korán nem tér ki a magyarázatra,miért nem szabad enni vért,de megtiltja.
Ha tetszett a blogom oszd meg barátaiddal ismerőseiddel akiknek szüksége van
rá ,hogy Ők is tudjanak róla:
Issue 85 no. 2 (1978), 62-66