Az élet nem főpróba. Ez már maga az előadás.

“Az élet nem arról szól, hogy a vihar elmúlását várjuk…sokkal inkább arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben.”
A cél elérése tehát nem garancia a boldogságra. Mégis olyan görcsösen
akarjuk – pedig ha felidézzük a múltbéli nehéz helyzeteket, és
megvizsgáljuk, hogyan oldottuk meg őket, legtöbbször kiderül, hogy:
sehogyan.
A megoldás egyszerűen csak megtörtént velünk. Például évekig
akartunk leszokni a dohányzásról, aztán egyszer csak sikerült – de nem
értjük, miért éppen az a próbálkozás hozott sikert.
A megoldás, az új
élethelyzet egyszer csak megtörténik velünk – ha ezzel a hittel
szilárdan kitartunk a nehézségekben, és azok közepette is lelki
nyugalmunkra figyelünk, megtaláljuk azt a boldogságot, amit eddig kívül
kerestünk – hiszen mindannyiunkban ott van, belül.
Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett. ( Mahatma Gandhi)
|
||||||||||||||||
-a konfliktusokat ,az elején szemtől-szembe tisztázd
– a tiszta beszéd és pozitív gondolkodás kedvezően befolyásolja a teljesítőképes tudáshoz nélkülözhetetlen állapotot
-kötelezd el magad a tanulással ,fejlődj
-töltsön el örömmel ,szeretteid,barátaid sikere
-a munkád végezd el pontosan ,fegyelmezetten
-segíts másokon ,amikor csak teheted,ekkor szeretet tölti el a lelked
-a hibákat ne másokban keresd
Tudom ezek mind csak jó tanácsok,amit betartani nem éppen könnyű,pedig ,ha megfogadnánk mindannyian ,mennyire mássá tudnánk tenni a világot.
Ha tetszett a blogom ezeken az oldalakon ehhez hasonlóakat találsz: