A krónikus dehidratáció a legtöbb degeneratív betegség gyökere az emberi szervezetben

Dr. Fereydoon Batmanghelidj szerint a dehidratáció a mögöttes oka sok
krónikus „betegségnek”. A víz, só és ásványi anyagok megfelelő bevitele
megelőzheti a betegségek kialakulását, illetve visszafordíthat már
megtörtént károsodásokat. Az úgynevezett „modern” gyógyászat még mindig a
vírusokat és a géneket hibáztatja a degeneratív állapotok nagy része
miatt, és a gyógyszeripar dollármilliókat vesztene, ha az emberek a víz
természetes gyógyító tulajdonságára támaszkodnának a drága és mérgező
gyógyszerek helyett.
Honnan tudod, hogy dehidratált a szervezeted?
magát a dehidratáció? Négy fő módja van: érzékelések, víz adagolási
programok, a test vízért való krízis kiáltásai és betegségek
szövődményei. És tudd, hogy egy betegség szövődménye lehet a halál is.
Szomjúságérzet, fáradtság érzet, akkor is, ha nem dolgoztuk magunkat
halálra aznap, az első dolog, amit érzel, ha felkelsz reggel, amikor úgy
érzed nincs kedved kiszállni az ágyból, mind azért van, mert
dehidratált vagy. Ilyenkor jobban teszed, ha azonnal megiszol egy-két
pohár tiszta vizet. A nyolc óra alvás alatt megtagadtad az agyadtól az
energiát, a hidroelektromosságot*, és a dehidratáció miatt fáradtnak
érzed magad. A víz, mint egy »jó arcon csapás«, 3-5 percen belül kiránt
az ágyból.”
„…Osszátok meg Isten ezen áldását másokkal, és szálljatok szembe a jelenlegi egészségügyi rendszerrel és azokkal, akik még nem tudják, hogy a krónikus dehidratáció a legtöbb degeneratív betegség gyökere az emberi szervezetben .”
”…A vízre az étel előtt van szükséged. Az első dolog legyen reggel, ha felébredsz, hogy igyál két pohár vizet, hogy megszüntesd az éjszakai dehidratációt. Aztán vízre van szükséged fél órával étkezés előtt, mert, ha szeretnéd megemészteni az ételt, akkor jobb, ha megadod neki a vizet még előtte. Szükséged van egy pohár vízre két és fél órával étkezés után is, hogy befejezd az emésztési folyamatokat és hidratáld a területeket, amik vizet veszítettek a keringés miatt. Miden negyed liter vízhez szükséged van egy negyed teáskanálnyi sóra, és szükséged van még más ásványi anyagokra is, hogy szabályozni tudd azt a vízmennyiséget, ami a sejtek belsejében tárolódik.”
„…Erről az információról szónokolni kell, szájról szájra kell terjeszteni, mindenféle formában, ahogy csak lehetséges, mert nincs más mód arra, hogy megtörjük a gyógyszeripar a társadalom nyakán és torkán tartott szorítását. Elkezdtem egy ügyvéddel tárgyalni arról, hogy eljárást indítsunk az FDA* ellen, mert úgy hiszem az FDA hanyag volt a közönség informálásával kapcsolatban és teret adott a gyógyszeripar módszereinek, hogy a dehidratációt gyógyszerekkel kezeljék, és úgy vélem, hogy az ezzel okozott kár sok gyermeknek hoz kényelmetlenséget és elhúzódó problémákat. Tizenöt millió asztmás gyermek van Amerikában…”
„…Tehát a víz egy ismeretlen tényező, amit Isten megmutatott az emberiségnek gondterhelt és ínséges időkben, amikor a gyógyszeripar rabszolgái és az orvostársadalombeli kollégáim nemtörődömségének áldozatai vagyunk. A kezelési eljárás nagyon egyszerű: először állítsd meg a dehidratációt. Szükséged van vízre rendszeresem, szükséged van sóra rendszeresen. Szükséged van a napi mozgásra, mert az agyad kémiai működése attól függ, hogyan mozgatod az izmaidat.”„A test fájdalom formájában mutatja meg a kiszáradást. Attól függően, hogy hol helyezkedik el a kiszáradt terület, ott jelentkezik a fájdalom is. Nagyon egyszerű dolog ez, elmagyaráztam, mint meghívott előadó ezt az összefüggést nemzetközi konferenciákon a rákról, elmondtam, hogy az emberi test a kiszáradást úgy jelzi, hogy fájdalmat hoz létre, a fájdalom a víz hiányát jelzi a testben; valójában a víz hiánya a mögöttes oka a legtöbb egészségügyi problémának társadalmunkban. …De sajnos ez az információ az orvosi társadalmon keresztül nem jut el a nagyközönséghez, mert ez nem hoz pénzt a konyhára.”
Ha tetszett a blogom ,a következő oldalakon hasonlóakat találsz: