A csodás rózsa

……szeretem az illatát ,szépségét ,mind azt amit nyújt a szépség
megőrzéséhez,a szervezet harmóniájához….egyszerűen csodálom .Szeretnék megosztani veletek egy
rendkívül aranyos történetet és a végén leírom hogyan készítem az értékes rózsavizet amit a kozmetikumjaimhoz is használok.

“A rózsa és a skorpió ”  

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol a távoli Afrikában egy
poros karaván út, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók. Egy
szép napon török kereskedők szállítottak rózsatöveket, de váratlanul
homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak,
szétszórva értékes terhüket. Minden rózsatő elpusztult; kiszáradt a
forró napon. Csak egy kis gyenge tövecske sodródott a széllel, míg végül
elakadt egy oázis közelében. Mélyen befúródott a homokbaés mivel itt
nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia. Három nap és három éjjel
kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást, s a negyedik nap
végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben. Mohón szívta fel a
nedvességet a talajból, szára kiegyenesedett, levelei kisimultak és
bimbója újra élénk vörös színben pompázott. Pár nap múlva a bimbó
kipattant és megszületett a sivatag első rózsája. Olyan volt, mint egy
igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: fantasztikusan színes és
csodálatosan illatos.
Így látta meg őt a kis skorpió. Még soha nem
érzett ilyen vonzerőt. Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót
még soha nem érzett, és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is,
amihez hasonlót még soha nem látott. Ezért hát közelebb merészkedett.
Egészen közel … És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és
hátraugrott.
– Miért bántasz?
– kérdezte a rózsát.
– Én nem bántalak.
– felelte a rózsa.
– De megszúrtál a tüskéddel!
– A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak, hanem azért, hogy megvédjem magam másoktól.
– Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek.
– Köszönöm. – mondta a rózsa. Gyere máskor is, úgy is olyan magányos
vagyok. Így aztán a kis skorpió minden nap meglátogatta a gyönyörű
rózsát és csodálattal nézett fel rá. Egy napon azonban a rózsa levelei
lehajlottak, s úgy tűnt, nagyon beteg. Amikor meglátta őt a kis skorpió,
aggódva kérdezte:
– Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek?
És a rózsa így válaszolt:
– Nem tudsz segíteni. Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a
gyökereim. A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elrohant az
oázis irányába. A kúthoz érve a szájába vett egy csepp vizet és
visszaszaladt vele a rózsához, majd a tövéhez cseppentette. Rögtön
elnyelte a homok a vízcseppet. A rózsa bágyadtan hajtotta le fejét és
csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén. De a
skorpió most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött egy
újabb csepp vízzel; s ezt tette tízszer, százszor és ezerszer, majd a
végén már ő sem tudta hányszor. És este, amikor lenyugodott a nap és
felkelt a hold, a rózsa újra felemelte a fejét és boldogan nyújtotta a
telihold felé; s illatát újra széthordta a szél. A kis skorpió a
végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál, de szeme
boldogan ragyogott, ahogy felnézett rá.
S a rózsa ekkor letekintett, s hálásan azt mondta:
– Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetnék érted?
Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni
a virágod illatát.De tudom, hogy ez lehetetlen, mert Te nem tudsz
hozzám lehajolni, én pedig nem tudok felmászni, mert a tüskéid
agyonszúrnának. A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott
az összes tüske a száráról. Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a
legkevesebb, amit megtehetett hálából a skorpiónak. S ekkor a kis
skorpió összeszedte utolsó erejét és elkezdett felmászni a rózsa szárán
levéltől levélig kapaszkodva, fel-fel, míg el nem érte a virágot. Ekkor
ollóival vigyázva átkarolta, nehogy megkarcolja, vagy megsértse a
szirmokat, és fejét óvatosan bedugta a szirmok közé. S mint szerelmes
férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja, úgy szívta be a kis skorpió is a
rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült. Itt a magasban a tömény
illat, a csillagok ragyogása és a sivatag végtelensége megérintette
lelkét.
Elmosolyodott, mert most már tudta, mi a boldogság.
Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant le a rózsa tövéhez.
A hajnal első sugarai már csak kihűlt testét találták. S a rózsa
szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivel
megsiratta a kis skorpiót. Néhány csepp a skorpióra csöppent,
rózsaillattal borítva be testét. Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt,
nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságban. Évszázadok
múltán a tudósok csodálkozva és hitetlenkedve vizsgáltak egy
mumifikálódott skorpiót, melyet a sivatag homokja megőrzött az
utókornak. Nem értették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a
skorpiót oly hatalmas távolság választotta el egymástól. Több ezer
kilométer … Nem tudták és nem tudhatták, hogy létezik magasabb rendű
erő, mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol.