Mese felnőtteknek ,az Önzésről….
Volt egyszer egy nagyon szép madár, fénylő ,színes tollakkal ,a napsütésben ragyogott a szárnya.Repült szellők szárnyán, szabadon , boldogan ,s boldogságát árasztotta arra is aki látta.
Egy napon megpillantotta őt egy lány . Csodálta ahogyan repült, szíve nagyokat dobbant láttán, szeme ragyogott mikor nézte Őt.Szerelme fellángolt iránta. Kérlelte, hadd repüljön vele, s együtt szárnyaltak tovább,átszelték az eget, teljes harmóniában siklottak a felhők között. A lány, rajongott érte, szemét le sem vette róla.Imádta Őt.
Egy napon eszébe jutott : mi lesz vele , ha a madara egyszer majd távoli helyekre vágy és tovaszáll ? Megrémítette a gondolat,amikor a madár távolt volt,nagyon egyedül érezte magát és aggódott vajon viszont látja-e még?
“Csapdát állított” neki. Ha megint jön, többé ne repülhessen el.
A madár is megszerette a lányt, és időnként megjelent, leszállt hogy a lányhoz közelebb legyen, de csapdába esett és fogoly lett.
A lány kalitkába zárta Őt , s egész nap csodálta szépségét. Most már mindig vele volt, szenvedélyének tárgya, s arra gondolt már nincs semmi amit kívánna.
Ahogyan az idő telt elveszítette lelkesedését elveszítette ,a madár már nem jelentett semmit ,az övé volt akkor látta,amikor Ő akarta.A madár nem repülhetett már, nem tudta kifejezni létének értelmét és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását , csak feküdt bágyadtan ,s vágyódott a messzi távolba . Már enni sem volt kedve, s bánatába elpusztult.
S ekkor a lány , és éjjel-nappal rá gondolt,vágyódott utána ,emlékezett arra a napra ,amikor először megpillantotta, amikor vele repült , együtt siklottak az égen ….
Ekkor rá jött , hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása és csodás külseje.
A madár nélkül élete is értelmét veszítette s a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. “-Miért jöttél? -kérdezte a lány.
“Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” – felelete a halált.
